banner_diadem_4
Céges rendezvényszervezés

Bízza ránk céges rendezvényeit!
Az elkötelezett vezetők és kollégáik hisznek a rendezvényekben, szeretnék jobban megismerni a partnereiket, elégedettebbé tenni a dolgozóikat. Mi ebben nyújtunk segítséget.A SIKER AZ ÖNÉ, a stressz a miénk. Nem hiszi? Olvasson tovább, vagy hívjon fel!

banner_diadem_3
A Dunántúli piacvezető

Régiónkban több kisebb cég foglalkozik másodállasban rendezvényszervezéssel, találkoztunk már virágárus,utazási irodás, lapkiadó, hamburgeres rendezvényszervező céggel. Mi ezzel szemben kizárólag ebből a piacból élünk, főállasú kollégáink a nap 8 órájában foglalkoznak ezzel a tevékenységgel. Ezért a rendezvények gyakoriságát és az azokból fakadó tapasztalatot, kapcsolatrendszert tekintve cégünk piavezető szerepet tölt be, a régióba bejegyzett cégek között. Számos alkalommal versenyzünk budapesti cégekkel is, azonban a helyi piac ismerete és a személyesebb, közvetlenebb kapcsolat lehetősége sok esetben felénk billenti a mérleget. Elmondhatjuk, hogy az áraink nem fővárosiak, de a szolgáltatás színvonala igen. Így ki merjük jelenteni, hogy ár-érték arányban a legjobb szolgáltatást nyújtjuk partnereinknek.

banner_diadem_3
Egyedi csapatépítő programok

Többet akar annál, hogy elmentünk egy hétvégére, mindenki berúgott, végül is jó volt? Ám nem szeretné tréningteremben tölteni a hétvégét és a drótkötélpálya sem vonzó? Kínálatunkban talál olyan csapatépítő eseményeket, melyek egészen mások, mint a megszokott! Kalandosan kimozdítjuk Önt és csapatát a hétköznapokból, de nem kényszerítjük extrém körülmények közé!

banner_diadem_3
Podcast Stúdió

A Podcast egy hanganyag, amit a készítője az interneten tesz közzé. Az internetes rádiózáshoz hasonlít, csak itt akkor hallgatjuk meg az adást amikor akarjuk, lap topon, telefon, vagy akár az autónkban. Vezetés, futás, vagy főzés közben. Mivel hangról van szó nem kell nézni, olvasni. Ezért remek csatorna!nMi elkészítjük és menedzseljük cégének csatornáját!

Hatástalan volt a rafting Ausztriában? Hiába vágtunk közösen disznót, Sanyi bácsi mégis felmondott. Kidobott pénz lenne a csapatépítés?

Jogos a kérdés, mire jó a csapatépítés. Van e reális, kézzel fogható eredménye. Mert persze tudjuk Mihalik Ede óta, hogy kell egy csapat. De vajon a munkahelyen megélt és sikerrel megoldott kihívások teszik csapattá a csapatot, vagy ezek az extra események?

A válasz az, hogy minden csoportnak,akár csak egy embernek megvan a maga fejlődési szakasza és eszerint kell bánni vele. Eszerint kell „adagolni” a csapatépítő eszközöket. Ahogy egy fizikai edzés is teljesen más egy kisgyerek és egy felnőtt részére. Vezetőként, Hr-esként fontos felismerned, hogy hol tart a csapat és mire van szüksége.

Nézzük hát mik ezek a fázisok és hogyan hatnak a csoportokra:

1: Tájékozódási fázis: (kisgyermek)

A csoporttagok udvarias távolságot tartanak, a kommunikáció inkább szertartásos jellegű. Könnyen kiszámítható és sablonos a másik fél reakciója. Mindenki a saját kommunikációs stílusának megfelelően viselkedik. Még nincs csoport érzés, inkább kisebb alcsoportok alakulnak. A feladat iránti elkötelezettség alacsony.

Ajánlatunk: Laza csapatépítő kalandtúra

2: Strukturálódási, elmélyülési fázis (kamasz)

A csoportban elindul egy informális belső struktúra kialakulása. Az erőviszonyok felmérése kezdetét veszi. A csoporttagok közötti hasonlóságok és különbségek itt nyerik el valódi jelentőségüket. Felszínre kerülnek a kompetenciák, a célok és az érdekek hasonlóságai és eltérőségei. Konfliktusok terhelik azt a szakaszt, míg az egyének meg nem találják a helyüket a csoporton belül. Akik nem tudnak azonosulni ezzel akár el is hagyják a csoportot. Kialakul a konfliktuskezelés csoport kultúrája.

Ajánlatunk:csapatépítő tréning, melyet szakember vezet.

3: Bizalomépítés fázis (fiatal felnőtt)

Egy sikeresen, pozitív légkörben együttműködő csoport jön létre. Az egyén tudja és érti a helyét és szerepét a csoportban, mindenki ismeri és elfogadja a kitűzött célokat. A bizalmi atmoszféra mindenkit véd. A teljesítmény ebben a fázisban még nem a legerősebb, de ezt ilyenkor tolerálnia kell a vezetőnek, mert a bizalom és a közeli emberi kapcsolatok segítenek tovább lépni a következő prosperáló szakaszba.

Ajánlatunk: Ottalvós túra, vetélkedők, bor és étel kóstolók

4: A konstruktív együttműködés (Felnőtt)

Ez a szüret. Mindenki a helyén, mindenki érti és éli a szerepét, elkötelezett a célok iránt. A feladat megoldás hatékony. A csoport felnőtté vált. Nyílt, bizalmi alapú konfliktus kezelés jellemzi az együttműködést. Közösen megélt sikerek építik a csapatot. A cél ezt a fázist a lehető legjobban elnyújtani.

Ajánlatunk: Magas kihívású programok: Kalandpark, rafting, vitorlázás

5: A felbomlás (öregkor)

Minden csapat szétszéled, felbomlik egyszer. Csökken a motiváció, meglazulnak a szabályok, a megszokás átveszi a sikerre való éhség helyét. A motiváció vesztés végett néhány csoporttag a külső célok felé fordul. Fontos, hogy a prosperáló fázis jó gyakorlatait a csoport át tudja örökíteni az új csoporttagokra.

A sikeres vezető le tudja rövidíteni az első három fázist és meg tudja nyújtani a negyediket (valamint jól kezeli az ötödiket) Ebben kiváló eszközök lehetnek a különböző tréningek és csapatépépítő programok.

Tehát egy strukturálódási szakaszban lévő csoportot komoly veszély elvinni egy magas kihívású és prosperáló szakaszt kívánó raftingra, mert nagy valószínűséggel erősebben felszínre kerülnek a konfliktusok és különbözőségek. Nekik sokkal inkább ajánlunk egy túrával egybe kötött játékosabb tematikájú élmény programot. Ugyanez lehet, hogy éppen unalmas lenne a prosperáló csapat számára.

Ajánlatunk: Nosztalgia programok, visszatérés előző élményt ad helyszínekre, renezvényekre.

Tel:+36 30 298 7427
E-mail:info@diadem.hu