banner_diadem_4
Céges rendezvényszervezés

Bízza ránk céges rendezvényeit!
Az elkötelezett vezetők és kollégáik hisznek a rendezvényekben, szeretnék jobban megismerni a partnereiket, elégedettebbé tenni a dolgozóikat. Mi ebben nyújtunk segítséget.A SIKER AZ ÖNÉ, a stressz a miénk. Nem hiszi? Olvasson tovább, vagy hívjon fel!

banner_diadem_3
A Dunántúli piacvezető

Régiónkban több kisebb cég foglalkozik másodállasban rendezvényszervezéssel, találkoztunk már virágárus,utazási irodás, lapkiadó, hamburgeres rendezvényszervező céggel. Mi ezzel szemben kizárólag ebből a piacból élünk, főállasú kollégáink a nap 8 órájában foglalkoznak ezzel a tevékenységgel. Ezért a rendezvények gyakoriságát és az azokból fakadó tapasztalatot, kapcsolatrendszert tekintve cégünk piavezető szerepet tölt be, a régióba bejegyzett cégek között. Számos alkalommal versenyzünk budapesti cégekkel is, azonban a helyi piac ismerete és a személyesebb, közvetlenebb kapcsolat lehetősége sok esetben felénk billenti a mérleget. Elmondhatjuk, hogy az áraink nem fővárosiak, de a szolgáltatás színvonala igen. Így ki merjük jelenteni, hogy ár-érték arányban a legjobb szolgáltatást nyújtjuk partnereinknek.

banner_diadem_3
Egyedi csapatépítő programok

Többet akar annál, hogy elmentünk egy hétvégére, mindenki berúgott, végül is jó volt? Ám nem szeretné tréningteremben tölteni a hétvégét és a drótkötélpálya sem vonzó? Kínálatunkban talál olyan csapatépítő eseményeket, melyek egészen mások, mint a megszokott! Kalandosan kimozdítjuk Önt és csapatát a hétköznapokból, de nem kényszerítjük extrém körülmények közé!

banner_diadem_3
Podcast Stúdió

A Podcast egy hanganyag, amit a készítője az interneten tesz közzé. Az internetes rádiózáshoz hasonlít, csak itt akkor hallgatjuk meg az adást amikor akarjuk, lap topon, telefon, vagy akár az autónkban. Vezetés, futás, vagy főzés közben. Mivel hangról van szó nem kell nézni, olvasni. Ezért remek csatorna!nMi elkészítjük és menedzseljük cégének csatornáját!

Az üzleti, tudományos rendezvények egyik fő eseménye a konferencia. A konferenciaszervezés rutint és szakmai hozzáértést kíván, hiszen sokszor nagy létszámú vendég, illetve előadó számára kell megteremteni az ideális körülményeket.

A megfelelő konferenciahelyszín kiválasztásától kedve a catering biztosításán és a személyzet alkalmazásán keresztül a dekoráció tervezésén át megannyi lépés vezet el a sikeres rendezvény megszervezéséig és lebonyolításáig.

Keressen minket bizalommal, és forduljon hozzánk konferenciaszervezéssel kapcsolatosan is! Válasszon minket, ha olyan rendezvényszervező cégre szeretné bízni a konferenciaszervezést, ahol mindenki tudja, hogy mi a dolga, a szervezés gördülékeny, az eredmény pedig olyan lesz, amivel minden megrendelő elégedett lesz! Sajtókonferencia, tréning, workshop, szimpózium vagy szeminárium? Megoldjuk!

Lépjen velünk kapcsolatba megadott elérhetőségeinken, és kérjen árajánlatot, hogy minél előbb elkezdhessük az Ön számára is a konferenciaszervezést!

 

Tel:+36 30 298 7427
E-mail:info@diadem.hu