banner_diadem_4
Céges rendezvényszervezés

Bízza ránk céges rendezvényeit!
Az elkötelezett vezetők és kollégáik hisznek a rendezvényekben, szeretnék jobban megismerni a partnereiket, elégedettebbé tenni a dolgozóikat. Mi ebben nyújtunk segítséget.A SIKER AZ ÖNÉ, a stressz a miénk. Nem hiszi? Olvasson tovább, vagy hívjon fel!

banner_diadem_3
A Dunántúli piacvezető

Régiónkban több kisebb cég foglalkozik másodállasban rendezvényszervezéssel, találkoztunk már virágárus,utazási irodás, lapkiadó, hamburgeres rendezvényszervező céggel. Mi ezzel szemben kizárólag ebből a piacból élünk, főállasú kollégáink a nap 8 órájában foglalkoznak ezzel a tevékenységgel. Ezért a rendezvények gyakoriságát és az azokból fakadó tapasztalatot, kapcsolatrendszert tekintve cégünk piavezető szerepet tölt be, a régióba bejegyzett cégek között. Számos alkalommal versenyzünk budapesti cégekkel is, azonban a helyi piac ismerete és a személyesebb, közvetlenebb kapcsolat lehetősége sok esetben felénk billenti a mérleget. Elmondhatjuk, hogy az áraink nem fővárosiak, de a szolgáltatás színvonala igen. Így ki merjük jelenteni, hogy ár-érték arányban a legjobb szolgáltatást nyújtjuk partnereinknek.

banner_diadem_3
Egyedi csapatépítő programok

Többet akar annál, hogy elmentünk egy hétvégére, mindenki berúgott, végül is jó volt? Ám nem szeretné tréningteremben tölteni a hétvégét és a drótkötélpálya sem vonzó? Kínálatunkban talál olyan csapatépítő eseményeket, melyek egészen mások, mint a megszokott! Kalandosan kimozdítjuk Önt és csapatát a hétköznapokból, de nem kényszerítjük extrém körülmények közé!

banner_diadem_3
Podcast Stúdió

A Podcast egy hanganyag, amit a készítője az interneten tesz közzé. Az internetes rádiózáshoz hasonlít, csak itt akkor hallgatjuk meg az adást amikor akarjuk, lap topon, telefon, vagy akár az autónkban. Vezetés, futás, vagy főzés közben. Mivel hangról van szó nem kell nézni, olvasni. Ezért remek csatorna!nMi elkészítjük és menedzseljük cégének csatornáját!

céges rendezvényszervezés profikkal sokkal egyszerűbb. Spóroljon időt, foglalkozzon a munkával, mi pedig gondoskodunk az emlékezetes eseményekről!

A cégvezetők közül egyesek szeretnének olyan eseményt szervezni a dolgozóknak, ahol lehetőség van a közös szórakozásra, kikapcsolódásra. Ahhoz, hogy a céges rendezvény sikeres legyen, és valóban az önfeledt pillanatokról szóljon, alapos és körültekintő szervezésre van szükség. Erre a munkavégzés mellett nem mindenkinek van kellő kapacitása. Amennyiben Önnek sincs ideje, energiája foglalkozni a szervezéssel, azonban emiatt ne mondana le a közös programról, forduljon hozzánk bizalommal a céges rendezvényszervezésért!

A sikeres céges rendezvényszervezéshez nálunk minden feltétel a rendelkezésünkre áll. Kellő gyakorlattal, tapasztalattal rendelkezünk a területen. Legfőbb célunk, hogy ügyfeleinknek valóban minőségi szórakozást biztosíthassunk. Bármilyen igénnyel, elképzeléssel lehet hozzánk fordulni, körültekintő szervezésünknek köszönhetően minőségi eseményt biztosíthat dolgozóinak.

Ha felkeltettük az érdeklődését, és ránk bízná a szervezést, lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeinken!

Tel:+36 30 298 7427
E-mail:info@diadem.hu