banner_diadem_4
Céges rendezvényszervezés

Bízza ránk céges rendezvényeit!
Az elkötelezett vezetők és kollégáik hisznek a rendezvényekben, szeretnék jobban megismerni a partnereiket, elégedettebbé tenni a dolgozóikat. Mi ebben nyújtunk segítséget.A SIKER AZ ÖNÉ, a stressz a miénk. Nem hiszi? Olvasson tovább, vagy hívjon fel!

banner_diadem_3
A Dunántúli piacvezető

Régiónkban több kisebb cég foglalkozik másodállasban rendezvényszervezéssel, találkoztunk már virágárus,utazási irodás, lapkiadó, hamburgeres rendezvényszervező céggel. Mi ezzel szemben kizárólag ebből a piacból élünk, főállasú kollégáink a nap 8 órájában foglalkoznak ezzel a tevékenységgel. Ezért a rendezvények gyakoriságát és az azokból fakadó tapasztalatot, kapcsolatrendszert tekintve cégünk piavezető szerepet tölt be, a régióba bejegyzett cégek között. Számos alkalommal versenyzünk budapesti cégekkel is, azonban a helyi piac ismerete és a személyesebb, közvetlenebb kapcsolat lehetősége sok esetben felénk billenti a mérleget. Elmondhatjuk, hogy az áraink nem fővárosiak, de a szolgáltatás színvonala igen. Így ki merjük jelenteni, hogy ár-érték arányban a legjobb szolgáltatást nyújtjuk partnereinknek.

banner_diadem_3
Egyedi csapatépítő programok

Többet akar annál, hogy elmentünk egy hétvégére, mindenki berúgott, végül is jó volt? Ám nem szeretné tréningteremben tölteni a hétvégét és a drótkötélpálya sem vonzó? Kínálatunkban talál olyan csapatépítő eseményeket, melyek egészen mások, mint a megszokott! Kalandosan kimozdítjuk Önt és csapatát a hétköznapokból, de nem kényszerítjük extrém körülmények közé!

banner_diadem_3
Podcast Stúdió

A Podcast egy hanganyag, amit a készítője az interneten tesz közzé. Az internetes rádiózáshoz hasonlít, csak itt akkor hallgatjuk meg az adást amikor akarjuk, lap topon, telefon, vagy akár az autónkban. Vezetés, futás, vagy főzés közben. Mivel hangról van szó nem kell nézni, olvasni. Ezért remek csatorna!nMi elkészítjük és menedzseljük cégének csatornáját!

Hogy vannak a munkavállalók? Vajon nőtt, vagy csökkent az elköteleződés a munkahelyük iránt a home office hatására? Szeretnének visszatérni a munkahelyükre, vagy elégedettek az otthoni munkavégzéssel? Hogyan alakulnak az emberi kapcsolatok a képernyőkön keresztül? Mit jelent ez a céges rendezvény szervezés jövője szempontjából?

Egy átfogó európai felmérés alapján az munkavállalók 67%-a úgy gondolja, hogy hatékonyabb a munkavégzés az otthoni környezetben és 88%-uk szeretne távmunkát végezni a jövőben a munkaideje egy részében. A távmunka részaránya iránti igény heti két-három nap volt a válaszadók között. 12%-uk gondolja úgy, hogy heti egy napot lenne otthon, míg 7,5% érzi azt, hogy neki a heti öt nap is megfelelne. Vagyis nagy többségüknek megmaradt a társasági igénye.

Ezen adatok figyelembevételével láthatjuk, hogy a munkavégzés már soha nem lesz olyan, mint volt a Covid előtt. A dolgozói elégedettséghez nagyban hozzá fog járulni a jövőben, hogy egy adott munkáltató egy munkahéten hány napra várja az irodába a kollégáit és mennyit tölthetnek otthon. Ez egy fontos szempont lesz a munkaerő toborzás, megtartás viszonylatában is.

Szakmailag izgalmas a kérdés a számunkra, hogy hogyan hat mindez a céges rendezvények jövője szempontjából. Lesznek családi napok, csapatépítő események, karácsonyi partyk, évnyitó bulik? A külön töltött napok erősítik a munkavállalók közösségi igényét, vagy épp ellenkezőleg, a munkahelyi közösség háttérbe szorul, elszemélytelenedik majd?

A válasz egyszerű! Aki elégedett dolgozókat és jó csapatot akar, az felépít egy közösségépítő stratégiát, rendezvényeken, eseményeken keresztül!

A vállalati kötődés kiépítésének fontossága azt mondatja velünk, közösség fejlesztő szakemberekkel, hogy komoly szükség lesz a tevékenységünkre.  Minden elkötelezett munkatársak csapatában gondolkozó Hr-es és cégvezető fel kell, hogy ismerje a közösségépítő események fontosságát.

Képzeljünk el egy modern, hibrid munkahelyet, mely megadja azt e lehetőséget, hogy három napot otthonról dolgozzak, feldob havi egy online közösségi akcióval, soft tréninggel és fél éves rendszerességgel visz el egy élményt jelentő programra. Ott jól érzem magam, megismerem a kollégáimat, akivel lehet, hogy csak képernyőn láttuk egymást. Eszünk, iszunk, nevetünk, érintünk.

Változatos és fancy munkahelynek tűnik, ahol érdemes dolgozni.

Tel:+36 30 298 7427
E-mail:info@diadem.hu