banner_diadem_4
Céges rendezvényszervezés

Bízza ránk céges rendezvényeit!
Az elkötelezett vezetők és kollégáik hisznek a rendezvényekben, szeretnék jobban megismerni a partnereiket, elégedettebbé tenni a dolgozóikat. Mi ebben nyújtunk segítséget.A SIKER AZ ÖNÉ, a stressz a miénk. Nem hiszi? Olvasson tovább, vagy hívjon fel!

banner_diadem_3
A Dunántúli piacvezető

Régiónkban több kisebb cég foglalkozik másodállasban rendezvényszervezéssel, találkoztunk már virágárus,utazási irodás, lapkiadó, hamburgeres rendezvényszervező céggel. Mi ezzel szemben kizárólag ebből a piacból élünk, főállasú kollégáink a nap 8 órájában foglalkoznak ezzel a tevékenységgel. Ezért a rendezvények gyakoriságát és az azokból fakadó tapasztalatot, kapcsolatrendszert tekintve cégünk piavezető szerepet tölt be, a régióba bejegyzett cégek között. Számos alkalommal versenyzünk budapesti cégekkel is, azonban a helyi piac ismerete és a személyesebb, közvetlenebb kapcsolat lehetősége sok esetben felénk billenti a mérleget. Elmondhatjuk, hogy az áraink nem fővárosiak, de a szolgáltatás színvonala igen. Így ki merjük jelenteni, hogy ár-érték arányban a legjobb szolgáltatást nyújtjuk partnereinknek.

banner_diadem_3
Egyedi csapatépítő programok

Többet akar annál, hogy elmentünk egy hétvégére, mindenki berúgott, végül is jó volt? Ám nem szeretné tréningteremben tölteni a hétvégét és a drótkötélpálya sem vonzó? Kínálatunkban talál olyan csapatépítő eseményeket, melyek egészen mások, mint a megszokott! Kalandosan kimozdítjuk Önt és csapatát a hétköznapokból, de nem kényszerítjük extrém körülmények közé!

banner_diadem_3
Podcast Stúdió

A Podcast egy hanganyag, amit a készítője az interneten tesz közzé. Az internetes rádiózáshoz hasonlít, csak itt akkor hallgatjuk meg az adást amikor akarjuk, lap topon, telefon, vagy akár az autónkban. Vezetés, futás, vagy főzés közben. Mivel hangról van szó nem kell nézni, olvasni. Ezért remek csatorna!nMi elkészítjük és menedzseljük cégének csatornáját!

Ma már természetes, hogy időről-időre szinte minden cég csapatépítőket szervez, melyeken valamennyi kolléga részt vesz. De mi is ennek az előnye pontosan, hogyan gyakorol ez pozitív hatást a munkára?

Egy cégen belül, ahol sokan dolgoznak, gyakran feszültségek keletkeznek, ami teljesen természetes, hiszen mindenki meg akar felelni, és sokszor a dolgozóra nehezedő felelősség is komoly teher. Ahhoz, hogy ezeket a feszültségeket feloldjuk, és elősegítsük a könnyebb együttműködést, tökéletes alkalom a csapatépítő. A csapatépítők során a kollégák jobban megismerik, megértik egymást és egymás reakcióit, kiderül, kinek mi az erőssége, illetve ki milyen feladattal birkózik meg nehezebben, továbbá a munkatársak lehetőséget kapnak a viszonyok rendezésére. A csapatépítők után általában újra könnyebb az együttműködés, ami a munka minőségén is meglátszik.

Forduljon hozzánk bizalommal csapatépítők szervezésével kapcsolatban, egyedi, különleges programokkal várjuk! Szervezzen dolgozóinak emlékezetes tréninget!

Tel:+36 30 298 7427
E-mail:info@diadem.hu