banner_diadem_4
Céges rendezvényszervezés

Bízza ránk céges rendezvényeit!
Az elkötelezett vezetők és kollégáik hisznek a rendezvényekben, szeretnék jobban megismerni a partnereiket, elégedettebbé tenni a dolgozóikat. Mi ebben nyújtunk segítséget.A SIKER AZ ÖNÉ, a stressz a miénk. Nem hiszi? Olvasson tovább, vagy hívjon fel!

banner_diadem_3
A Dunántúli piacvezető

Régiónkban több kisebb cég foglalkozik másodállasban rendezvényszervezéssel, találkoztunk már virágárus,utazási irodás, lapkiadó, hamburgeres rendezvényszervező céggel. Mi ezzel szemben kizárólag ebből a piacból élünk, főállasú kollégáink a nap 8 órájában foglalkoznak ezzel a tevékenységgel. Ezért a rendezvények gyakoriságát és az azokból fakadó tapasztalatot, kapcsolatrendszert tekintve cégünk piavezető szerepet tölt be, a régióba bejegyzett cégek között. Számos alkalommal versenyzünk budapesti cégekkel is, azonban a helyi piac ismerete és a személyesebb, közvetlenebb kapcsolat lehetősége sok esetben felénk billenti a mérleget. Elmondhatjuk, hogy az áraink nem fővárosiak, de a szolgáltatás színvonala igen. Így ki merjük jelenteni, hogy ár-érték arányban a legjobb szolgáltatást nyújtjuk partnereinknek.

banner_diadem_3
Egyedi csapatépítő programok

Többet akar annál, hogy elmentünk egy hétvégére, mindenki berúgott, végül is jó volt? Ám nem szeretné tréningteremben tölteni a hétvégét és a drótkötélpálya sem vonzó? Kínálatunkban talál olyan csapatépítő eseményeket, melyek egészen mások, mint a megszokott! Kalandosan kimozdítjuk Önt és csapatát a hétköznapokból, de nem kényszerítjük extrém körülmények közé!

banner_diadem_3
Podcast Stúdió

A Podcast egy hanganyag, amit a készítője az interneten tesz közzé. Az internetes rádiózáshoz hasonlít, csak itt akkor hallgatjuk meg az adást amikor akarjuk, lap topon, telefon, vagy akár az autónkban. Vezetés, futás, vagy főzés közben. Mivel hangról van szó nem kell nézni, olvasni. Ezért remek csatorna!nMi elkészítjük és menedzseljük cégének csatornáját!

Podcast Stúdió

Pörgesse fel a vállalkozását egy forradalmian új marketing eszközzel!

Legyen saját céges podcast csatornája!

Mi a Podcast?

A Podcast egy hanganyag, amit a készítője az interneten tesz közzé. Az internetes rádiózáshoz hasonlít, csak itt akkor hallgatjuk meg az adást amikor akarjuk, lap topon, telefon, vagy akár az autónkban. Vezetés, futás, vagy főzés közben. Mivel hangról van szó nem kell nézni, olvasni. Ezért remek csatorna!

A hanganyag mindenki számára teljesen ingyenesen elérhető.

Podcast Stúdió

Miért jó egy vállalkozásnak?

Podcast Stúdió

Hogyan készül?

  1. lépés: kapcsolatfelvétel velünk, elküldjük részletesebb anyagunkat.
  2. lépés: Online tanácsadás a tartalomról, a beszélgető partner felkészítése az interjúra. Megerősítjük a saját egyedi stílusukat!
  3. lépés: Mikrofont küldünk, melynek beüzemelése pofon egyszerű.
  4. lépés: Alkalmazás letöltése nélkül, elkészítjük az interjút, beszélgetést.
  5. lépés: Utómunkázunk,minőséget javítunk, vágunk.
  6. lépés: Ön meghallgatja és jóváhagyja az interjút. Ha kell tökéletesítjük.
  7. lépés: Feltöltjük az adást az Önök honlapjára, Spotify, Youtube, Apple Podcast és Google Podcast platformokra.
  8. lépés: Marketing támogatást végzünk posztok segítségével népszerűsítjük a Podcast csatornáját.

Az első kapcsolatfelvételt követő két héten belül online elérhető az első adás.

Podcast készítés

Egyszeri vagy rendszeres?

Lehet egy alkalmas adás is, melyben hasznos infókat juttatunk el a vevőink felé. Érdemes azonban hosszabb távon gondolkodni és rendszeresen megjelenni az új tartalmakkal. A vállalkozás méretétől és szolgáltatási palettájától függően havi egy, két, vagy akár heti megjelenésben is érdemes gondolkodni.

Példák:

Miről beszélünk? Hogyan lesz ebből bevétel?

A Podcast nem direkt reklám, hanem egy a hallgató számára izgalmas tartalom. Vagyis:

  • Egy könyvkiadó íróival beszélgetünk az írásról, könyveikről közéletről. A hallgatók pedig megveszik a könyveket.
  • Egy kertészet kertészével beszélgetünk, minden hónapban, hogy mi a feladat adottan a kerttel, milyen növénnyel, mi a teendő, mit érdemes ültetni. Az adások után jönnek a megrendelések.
  • Egy ingatlan iroda munkatársai beszélnek arról, hogy mire kell odafigyelni egy ingatlan kiválasztásakor. Szakmai hitelességüknek köszönhetően új ügyfelek keresik meg őket.
  • Egy esküvői fotóssal beszélgetünk az esküvők szervezési kérdésiről, bakikról, vicces történetekről. A párok pedig megrendelik a fotóst.
  • Egy étterem mester szakácsa receptekről és főzési tippekről beszél, közben megemlíti az étlap aktualitásait. Jönnek a vendégek.
  • Egy borászat borásza havonta számol be a borkészítési eljárásaikról, az éppen aktuális munkákról és a szépen beérett (akár akciós) tételekről. Az adások után nő a webshopjuk forgalma.
  • Az ön vállalkozása? Miben szakértő? Hogyan és mit tud ez által értékesíteni? Segítünk megtalálni!
Podcast készítés

Mibe kerül?

Annyit elárulunk, hogy egy adás minden költséggel, közösségi média marketing támogatással is bruttó 49.000 Ft alatt marad. További részletekért és a pontos ár listáért kérje ajánlatunkat!

Van már marketing partnere?

Remek hír! Mi nem átfogó marketinget ajánlunk, hanem Podcast készítést! Nagy örömmel működünk együtt az Önök szolgáltatójával, kollégájával. Biztos, hogy nagy segítséget fog nyújtani a tartalom fejlesztés területén!

Podcast készítés

Mit adunk hozzá?

Minden adáshoz (igény esetén) seo alapokon megírt ajánló tartalmat készítünk, melyet felhasználhat a honlapján és a közösségi média felületeken. Így az ottani jelenléte és aktivitása is megnő.

Tel:+36 30 298 7427
E-mail:info@diadem.hu